A nyolcvanas évek közepéig nagyon felkapott volt a cigányzene. Az éttermekben és szállodákban az étlap mellett „zene lap” is díszelgett a bejárat mellett, ahol a vendég láthatta milyen muzsikát kap majd a pörkölt mellé. Régi időkről, új trendekről beszélgettünk a Pannon cigányzenekar két tagjával, Horváth Béla prímással és Baranyai Lajos művészeti vezetővel.

- Még sosem beszéltem cigány prímással szemtől szemben. Hogyan lesz valaki prímás?

H.B.: Hát prímás nem lesz valaki, hanem annak születik. Az édesapám is prímás volt. Így már gyerekkoromban ott sündörögtem a zenekarok környékén, majd beálltam zenélni. A prímás az az ember, aki összefogja a zenekart. Felel minden egyes tagjáért, az anyagiakért épp úgy, mint a repertoárért. A vendéglátásban ő áll legelöl. Tőle kérik a nótákat, és ő utána játssza el a darabot a zenekar. Ugyanakkor azt is látnia kell, hogyha egy asztalnál, mondjuk, épp nem szeretnék a zenét, egy másiknál pedig már alig várja az asztaltársaság, hogy odamenjen a zenekar. Aki egyszer már prímássá lett, az nagyon nehezen ül vissza, mondjuk, másodhegedűsnek. Talán sosem, ugyanis nem bírná a vére.

B.L.: Nagyon sok jó hegedűs van, de nem mindenkiből lesz prímás. Hiszen ehhez kell rátermettség, abszolút hallás, vezető szellem. Aki prímás lesz, annak a zenekart éppúgy irányítania kell, mint egy karmesternek. A Pannon cigányzenekar esetében ez közel 70 főt jelent. A prímás a showman a zenekar előtt.

A Pannon cigányzenekar művészeti vezetője és a prímás, Baranyai Lajos és Horváth Béla

- Ha cigányzenéről beszélünk, akkor legtöbben a 100 tagú cigányzenekarra, vagy a Rajkó zenekarra gondolnak. Bár talán az önök mögött álló 4 év már elég ahhoz, hogy a Pannon cigányzenekar is eszébe jusson a zenekedvelőknek.

B.L.: Az említett két nagy zenekart sokan ott hagyták a mi zenekarunkért. Itt van például a Béla fia, Horváth Rudolf, ő 4 évnyi zenélés után hagyta ott a 100 tagút. Pedig elég jó pozíciót töltött be, második csellós volt. Nálunk szólamvezető, és azt mondta, itt legalább otthon van. Sok zenésztársunk gondolta azt, hogy nálunk jobban megtudja valósítani önmagát.

- Ha már szóba került akkor tisztázzuk, a Pannon cigányzenekar mind a 70 tagja Vas megyei?

H.B.: Az ország minden részéről van tagunk, de a mag - ez az alapító 16 tagot takarja -, természetesen vasi.

- Hogy lehet ennyi tagot összehozni és egyáltalán gyakorolni?

B.L.: Egyeztetni mostanában nagyon egyszerű. Az a helyzet, hogy az utóbbi időkben a zenészeknek nagyon sok szabad ideje van.

- Mi az, ami ide vezetett? A vendéglátóhelyekről maradtak el a cigányzenészek, vagy a koncert kevesebb?

H.B.: Egyértelműen a vendéglátás. A mi zenénket egy az egyben kiszorították. Vas megyében, Győr-Moson megyében nincs cigányzenekar. 4-5 csillagos szállodák megoldják a szórakoztatást egy szál szintetizátorossal. Amihez, valljuk be, még csak komolyabb zenei tudás sem kell, hiszen egy lemezről megy a zenei alap. Régen szállodánként 4-5 tagú zenekar szórakoztatta a vendégeket. Ez mára teljesen megszűnt. A vendéglős persze jobban jár, egy zenészt kell csak fizetnie az öt tagú zenekar helyett.

B.L.: Nem is biztos, hogy olcsóbban megússza. Ez ha tetszik, ha nem, igénytelenség. Jó pár éve még 8-10 zenekar dolgozott Szombathelyen, mára egy sincs. Ez nem fog máshoz vezetni, minthogy nem lesz utánpótlás.

"A vendéglátásban eluralkodott az igénytelenség"

- Nincs kereslet a magyar kultúrára. Sorra nyílnak az olasz, mexikói, kínai, görög éttermek a magyar csárdák meg le vannak „sajnálva”. Persze én ezt csak külső szemlélőként látom.

B.L.: És nagyon jól. Írország jut kapásból eszembe. Ott a saját kultúrájukon kívül nem nagyon engednek mást. Ragaszkodnak a saját ételeikhez, italaikhoz. Mi pedig egy ilyen multikultúrát próbálunk létrehozni és a saját gyökereinket teljesen elveszítjük. Valahol ez lehet az oka a gyengülő turizmusnak is. Egy külföldi a híres magyar csárdát keresi cigányzenével és nem nagyon találja.

H.B.: Teljesen igazad van. Én 16 évig éltem kint Bécsben, egy magyar étteremben zenéltem. Non-stop jöttek az amerikai, ausztrál, angol, kanadai, francia csoportok. Nem az étel volt nekik a fontos. Magának a programnak az volt a címe, hogy „Gipsy dinner” (cigány vacsora szerk.) és azért jöttek a turisták, hogy meghallgassák a magyar cigányzenét. A hét hét napján zenéltünk. Éppen ezért akkora sikere és híre volt a bécsi magyar étteremnek, hogy nem egy világsztárnak is zenéltünk.

- Kik fordultak meg ott?

H.B.: 1990-ben volt Michael Jackson koncertje Bécsben, és a team a koncert után nálunk költötte el a vacsorát.

- Akkor magának Jacksonnal is zenélt?

H.B.: Igen. Le foglalták az egész éttermet aznap estére. Jackson érkezése előtt biztonsági őrök jöttek és végigkóstolták a menüsort, átnézték a hangszereinket és kifaggattak minket is. Ahogy végzett Jackson a koncerttel, beült az autóba és jött hozzánk. Egy nagyon egyszerű tréningruha volt rajta, a kezén a fehér kesztyűje, a nyakában pedig egy hatalmas törülköző. Ő volt az első, aki belépett, a főpincér pedig nem akarta beengedni az ajtónál, azt mondta, hogy ez egy elegáns étterem, ide fel kell öltözni. Végül az őt kísérő menedzser és a csapatának többi tagja mondta a főpincérnek, hogy mi a helyzet. Aztán persze sűrű bocsánatkérés közben bejött Jackson és megvacsorázott. Fáradt volt, nem maradt sokáig, de a team-je sokáig mulatott nálunk.
De nálunk volt még Pavarotti, Gábor Zsazsa, Kobajasi Kenicsiro és a magyar politikai elit közül lassan már könnyebb lenne azokat sorolni, akiknek nem játszottunk.

- Volt olyan fellépés is, amiről nem nagyon lehet beszélni? iquestion]

H.B.: Hát azért nem vagyunk államtitkot tudói, de van olyan, hogy nem tudjuk, hova megyünk zenélni, csak útközben derül ki, hogy hol kötünk ki. Ilyen volt például legutóbb, amikor a Gazprom igazgatóinak zenéltünk. Az osztrák Alpokba, egy vadászházba vittek minket. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor küllemre egy teljesen normálisnak tűnő házba 4-5 beléptetőkapun keresztül vezettek minket. Végül négy orosz üzletember várt ránk egy szobában. Na ők voltak a Gazprom igazgatói. Egy-másfél órát zenéltünk nekik.

B.L.: Hasonló módon kerültünk az olajsejkekhez. Csak annyit mondtak, hogy tegyük le a kocsit a Shopping Citynél és majd egy kisbusz felvesz minket. Akkor arab olajmágnások között kötöttünk ki. Nizzában pedig tengeralattjárón töltöttünk el két napot. Leszálltunk a repülővel és mentünk a tengerpartra, egy hadihajó és egy tengeralattjáró előtt álltunk meg. Én meg mondtam is a többieknek, hogy na most a levegőből megyünk a víz alá! Nem tévedtem. A katonai vezérkarnak kellett húznunk.

"A főpincér nem akarta beengedni Michael Jacksont"

B.L.: Dilinkó pacsirtája és a Monti csárdás.

H.B.: Illetve van nekem egy nagyon pici hegedűm. Nem sok ilyen van Európában, az enyémmel együtt mindössze kettő. Egy normál hegedű tizede, ami azt jelenti, hogy nagyjából 10 centi. Nem könnyű rajta játszani, de mindig sikert arat.

- Vannak nagy koncertek is, nem csak a már említett, privát előadások? Van kapcsolat a közönséggel? Ugyanis azt gondolom, hogy a cigányzenével kapcsolatban még mindig nagyon sok a sztereotípia.

B.L.: Meglepőt mondok most. Második éve játszunk a VOLT fesztiválon, ahol, ahogy azt egyébként mindenki tudja, nem cigányzenéről szól elsősorban a történet. A fiatalok mégis megvesznek a zenénkért. Végig táncolnak, végig tapsolnak. A furcsasága az a dolognak, hogy ilyenkor sokan jönnek oda hozzánk, és mondják, hogy ezt vagy azt a számot ismerem már - volt aki a diszkóból. Ilyenkor jön a felismerés, hogy tulajdonképpen melyik számnak az az alapja, amit mi játszottunk.

- Ha már a gyökereknél tartunk. A budapesti Mátyás tér volt a cigány muzsikusok műhelye. Nagyon sokan tanulták ott a muzsikát. Megvannak még ezek a nagy múltú műhelyek, mondjuk, akár Szombathelyen is?

B.L.: Nem nagyon. Szombathelyen is kihaltak a nagy öregek. A Pannon cigányzenekarban mi helyet tudunk biztosítani egy kis műhelymunkának, de egyébként csak a régi pillérekre támaszkodva jól muzsikálni már nem lehet megtanulni.

H.B.: Igen, mert annyira összetett lett maga a cigányzene is. Nem csak azért mert modernebb lett, hanem azért is mert egy jó cigány muzsikusnak annyiféle stílusban kell otthon lennie, hogy azt egy helyen nem tudja eltanulni. Az egész világzenei palettát kell tudni: a jazzt, az operettet, a klasszikus zenét, az operát, evergreent, egyszóval mindent. Ezeket elsősorban a külföldi fellépések miatt kell játszani. Ott a magyar cigány zene mellett, Strauss műveitől kezdve a különböző országok szerzőinek művein át mindenre éhes a közönség. Aki nem járt zeneiskolába, konziba és nincs mögötte komoly zenei tanulmány az nem tud ennek megfelelni.

- Van különbség cigány és nem cigány zenész között?

B.L.: Régen úgy mondták, hogy mi hegedűvel a kezünkben születtünk. Ez persze nem feltétlenül igaz, mert én például klarinétos vagyok. Na de komolyan szólva, azt hiszem, van. Más módon közelítünk a zenéhez, a családi indíttatás miatt teljesen máshogy viszonyulunk hozzá, és azért én azt hiszem, valamiféle belső érzékünk, temperamentumunk is van a muzsikához. De nem azt mondom, hogy csak a cigányok tudnak jól zenélni. Nálunk a zenekarban is van olyan zenész aki nem cigány, és mégis velünk együtt tudja megélni ezt a fajta muzsikát.

- Ha már beszéltünk a cigány és nem cigány zenészekről. Melyik országban erős még a cigányzene? Mi magyarok roppant büszkék vagyunk rá, mégis mostohán bánunk vele...

B.L.: Az egyik leghíresebb a spanyol. Bár ott teljesen más a cigányzene mint nálunk.

- Ez a Gipsy Kings-es vonulat?

B.L.: Pontosan. Ez a nagyon lüktető, nagyon temperamentumos zene. Aztán ott vannak még a szlovákok és az erdélyiek.

H.B.: Hát a szlovákok tőlünk, magyaroktól tanultak meg muzsikálni. Átjártak ide tanulni, és mára legalább olyan jó muzsikusaik vannak, mint nekünk. Erdélyben pedig mindig is nagyon jó zenészek voltak. Csak sajnos egyre kevesebben vannak ott is.